Menni vagy maradni
Szeder tündér álmodozva szedegette ki hajából a száraz faleveleket.Múlt éjjel a patakparton aludt el.Leült egy nagy fényesre mosott kőre,állát a tenyerébe támasztva bámulta a vizet és a régi vidám mókázásokra gondolt.Annyira belemerült az emlékekbe,hogy ott érte a hold és a csillagfényes éjszaka a csordogáló patak mellett.Nagyokat pislogott,mint a pincebéka,majd egyszercsak lecsukódtak pillái és mély álomba zuhant.
Gyönyörű réten találta magát pipacsok és kamillavirágok között,egy kis kék madárka billegette magát neki.Fel-felröppent mutatva az utat merre kövesse.A rétnek hirtelen vége lett,és fehér sziklák mögött hatalmas víztükör nézett vele farkasszemet.A parton kis csónak,szinte rá várt.Mintha a hullámok azt suttogták volna:gyere velünk!A távolból ismerős zajokat hallott.Tündér éneket és kobold mondókát...
De a hajnal csípős volt az október végi erdőben,és egy lehulló harmatcsepp felébresztette,ahogy homlokára esett és legördült az arcán.Mintha sírna...Vagy inkább mintha azoknak a távoli lényeknek a könnye lett volna,ott az álombéli tengerparton...
Igen.Így üzentek neki,hogy ideje felkeresnie a többieket. Mióta Szeder egyedül élt a Meseerdőben,kihúnyt a huncut csillogás a szeméből.Nem törte a buksiját kópéságokon,egészen megkomolyodott.Lehet,hogy felnőtt?De hát a felnőtt tündérek is szeretik a vidámságot... Talán igaza lesz annak a fura teremtménynek,amelyik a múltkor felkereste,miután telefonált a tündérsegélyhívó készüléken.Kis hegyes fülei voltak és hosszú lompos farka,úgy hívták:Pszichomókus.
No,ő azt mondta,ez bizony depi.Szines bogyókat hagyott ott nála,amiket ha megevett,utána mindig sokat aludt.De nem lett vidámabb tőlük.
Még az álombéli képen mélázva hazabotorkált a kunyhójába.Az asztalon egy levél várta.
"Kedves Szeder!
Egy távoli szigeten vagyok.Nagyon szép és vidám hely.Jól érzem magam,csak hiányoztok.Kérlek gyere el hozzám te is!Mindenkinek üzentem,a többiek már elindultak.
Várlak!
Spring"
Megörült a levélnek,hisz akkor arról szólt az az álom!De mindjárt szomorú is lett,mert nem akarta itt hagyni imádott erdejét,az ismerős fákat,a suttogó patakot.Esze súgta:menj!Szive húzta:maradj!
És különben is:van ott egyáltalán fodrász?Neki rövid haja van,nem mehet el hónapokra,hogy lenőjön a festés és loboncos legyen!És mi lesz a kis állatokkal akikről eddig gondoskodott?Ki vigyáz rájuk?És ha mégis lenne aki hazatér a Mesepatakhoz?És nem talál itt senkit?Neki itt kell maradnia!
Na jó,persze.Mondhatnánk,hogy csak ócska kifogásokat keresett.Ez igaz.De maradni akart.Mert mit értek volna el vele,ha megy,de a szíve megszakad az otthonáért?
"Kedves Spring,ne haragudj,de én itt maradok!"
Csak ennyit válaszolt,és egy picit máris jobb kedve lett. Aki nem hiszi,járjon utána!