II.
Ezután minden nap találkoztak, megtanították egymást arra, amit tudtak, így a herceg megismerte a növényeket, melyiket hogy hívják, mikor teremnek, miféle gyógyszereket lehet készíteni, belőle.
Az állatokról is sok mindent megtudott; hogyan viselkednek, mi a nevük, miként kell békességben élni velük.
A tündérlány pedig megtanulta hogyan viselkednek az emberek, mit esznek, mit szeretnek, mitől nevetnek és mitől sírnak.
Észre sem vették, hogy a barátság szerelemmé vált.
Nem, nem tudták mi ez az érzés, csak azt, nagyon jó a másikkal, és ha nincsenek, együtt elfogy a levegő, és nem ér semmit az egész nap.
- Anya, mi az a szerelem?
- Van olyan nekem is?
Elnevettem magam.
- Van olyan fiú, aki tetszik neked?
- Igen, az Ádám - válaszolta.
- Jó vele lenni, hiányzik, amikor nincs ott a suliban?
- Nagyon.
- Ez már majdnem az, még nem vagytok felnőttek, de valahogy így kezdődik minden szerelem.
Szóval nagyon jól érezték magukat együtt és szerelmesek voltak egymásba.
Egyik nap, amikor Holdfény ismét elment az erdőszélére, hűlt helyét találta a kastélynak. Hatalmas lyuk tátongott csak ott.
Sem a királyicsalád, sem más nem volt ott, csak a nagy, nagy rémisztő csönd.
Most tűnt fel neki, hogy nem énekelnek a madarak, nem neszez az erdő sem.
Leült egy kőre és sírni kezdett.
- Anya, csináld úgy, hogy elmeséli neki egy nyuszi mi történt.
- Pontosan így volt – mondtam.
Oda ugrált hozzá egy nyuszi és elmondta, hogy jött egy hatalmas forgószél, kicsavarta a palotát a helyéről és elrepítette.
Azt is tudta, hogy csakis a gonosz Kristálycipős boszorkány lehetett.
Bosszúból, amiért a herceg nem vette feleségül elvitte magával az egész királyi palotát.
Holdfény hazarepült és megkereste tündérkeresztanyját.
Mindent elmesélt neki és kérte segítsen megtalálni a herceget.
Az csak rosszallóan csóválta a fejét, de végül megígérte kitalál valamit.
- Anya, varázsoljon neki egy iránytűt, ami elvezeti a palotához.
- Rendben.
Készített neki egy tarisznyát, beletette az iránytűt, ami mutatja az utat a palotáig, néhány pogácsát, és egy követ.
- Látszólag semmi kis kavics, de varázs ereje van- mondta Holdfénynek.
- Ha elfáradnál, ha elcsüggednél, vedd a kezedbe, hunyd le a szemed és minden bátorságod és erőd visszatér.
- A szívem van belezárva, hogy vigyázzon rád ezen a nehéz úton, és épségben hazahozzon.
Holdfény megölelte keresztanyját, elköszönt szüleitől és útnak indult.
Csak repült és repült, az iránytű szinte vonszolta magával, nyílegyenesen előre. Sötét viharos felhőkön, magas havas hegyeken keresztül.
Hol fázott, hol csurgott a víz róla. Napsütésben, esőben csak repült, repült.
- Anya, esőben elázik a tündérek szárnya.
- Igen ez igaz, de a tündérkeresztanyja egy varázsköpenyt is készített neki, és ha az rajta volt nem ázott el, tudott repülni tovább.
- Jó, csak siessen, mert a sárkányok barlangjába akarja vinni a palotát a boszorkány, és megeteti velük az egész népet. Wighot is.
- Hűha, akkor most te mesélsz, vagy én?- kérdeztem mosolyogva.
- Mesélj te, az sokkal jobb - bújt hozzám.
Valóban az volt a terve a boszorkánynak, hogy odaveti a herceget és minden népét a sárkányoknak, és bizony sietnie kellett Holdfénynek, ha meg akarta akadályozni.
Egyszer csak a távolban feltűnt egy fekete felhő.
Hatalmas nagy volt és úgy örvénylett, villámlott, hogy aki látta az menten letett arról, hogy a közelébe merészkedjék.
De Holdfény tudta, hogy megtalálta, amit keresett, érezte, és az iránytű sem húzta már moccanatlanul hevert a kezében.
Belerepült hát a feketeségbe.
Pörgött-forgott, azt sem tudta merre jár. Tehetetlenül sodródott, míg egyszer kitisztult minden. Ott volt előtte a palota, tornyain nem volt már szélkakas, sem zászló. Kapuja felhúzva, bezárva. Nem volt semmi hang.
Holdfény odarepült az ablakoz és bemászott rajta. A palota lakói aludtak. Senki nem volt ébren, ő pedig elindult megkeresni a herceget.
- Anya, most egy kisegér segítsen neki.
- Jól van - simogattam meg a fejét.
Ahogyan ment szobáról szobára, odaszaladt hozzá egy kisegér.
- Én tudok neked segíteni - cincogta vékony hangon.
Holdfény lehajolt és felemelte.
- Köszönöm, elfogadom - mondta.
Hamar meg is találta a herceg szobáját.
Ott aludt az ágyán, és valami erős fonállal le is volt kötözve.
- Mi ez?- kérdezte az egérkét.
- A Kristálycipős boszorkány varázslata az egész – válaszolt az egérke.
- Mérgében csinálta, mert a herceg nem akarta feleségül venni. A fonál pedig olyan erős, hogy talán csak egy varázslat tudja feloldani.
Folyt.köv.
Az állatokról is sok mindent megtudott; hogyan viselkednek, mi a nevük, miként kell békességben élni velük.
A tündérlány pedig megtanulta hogyan viselkednek az emberek, mit esznek, mit szeretnek, mitől nevetnek és mitől sírnak.
Észre sem vették, hogy a barátság szerelemmé vált.
Nem, nem tudták mi ez az érzés, csak azt, nagyon jó a másikkal, és ha nincsenek, együtt elfogy a levegő, és nem ér semmit az egész nap.
- Anya, mi az a szerelem?
- Van olyan nekem is?
Elnevettem magam.
- Van olyan fiú, aki tetszik neked?
- Igen, az Ádám - válaszolta.
- Jó vele lenni, hiányzik, amikor nincs ott a suliban?
- Nagyon.
- Ez már majdnem az, még nem vagytok felnőttek, de valahogy így kezdődik minden szerelem.
Szóval nagyon jól érezték magukat együtt és szerelmesek voltak egymásba.
Egyik nap, amikor Holdfény ismét elment az erdőszélére, hűlt helyét találta a kastélynak. Hatalmas lyuk tátongott csak ott.
Sem a királyicsalád, sem más nem volt ott, csak a nagy, nagy rémisztő csönd.
Most tűnt fel neki, hogy nem énekelnek a madarak, nem neszez az erdő sem.
Leült egy kőre és sírni kezdett.
- Anya, csináld úgy, hogy elmeséli neki egy nyuszi mi történt.
- Pontosan így volt – mondtam.
Oda ugrált hozzá egy nyuszi és elmondta, hogy jött egy hatalmas forgószél, kicsavarta a palotát a helyéről és elrepítette.
Azt is tudta, hogy csakis a gonosz Kristálycipős boszorkány lehetett.
Bosszúból, amiért a herceg nem vette feleségül elvitte magával az egész királyi palotát.
Holdfény hazarepült és megkereste tündérkeresztanyját.
Mindent elmesélt neki és kérte segítsen megtalálni a herceget.
Az csak rosszallóan csóválta a fejét, de végül megígérte kitalál valamit.
- Anya, varázsoljon neki egy iránytűt, ami elvezeti a palotához.
- Rendben.
Készített neki egy tarisznyát, beletette az iránytűt, ami mutatja az utat a palotáig, néhány pogácsát, és egy követ.
- Látszólag semmi kis kavics, de varázs ereje van- mondta Holdfénynek.
- Ha elfáradnál, ha elcsüggednél, vedd a kezedbe, hunyd le a szemed és minden bátorságod és erőd visszatér.
- A szívem van belezárva, hogy vigyázzon rád ezen a nehéz úton, és épségben hazahozzon.
Holdfény megölelte keresztanyját, elköszönt szüleitől és útnak indult.
Csak repült és repült, az iránytű szinte vonszolta magával, nyílegyenesen előre. Sötét viharos felhőkön, magas havas hegyeken keresztül.
Hol fázott, hol csurgott a víz róla. Napsütésben, esőben csak repült, repült.
- Anya, esőben elázik a tündérek szárnya.
- Igen ez igaz, de a tündérkeresztanyja egy varázsköpenyt is készített neki, és ha az rajta volt nem ázott el, tudott repülni tovább.
- Jó, csak siessen, mert a sárkányok barlangjába akarja vinni a palotát a boszorkány, és megeteti velük az egész népet. Wighot is.
- Hűha, akkor most te mesélsz, vagy én?- kérdeztem mosolyogva.
- Mesélj te, az sokkal jobb - bújt hozzám.
Valóban az volt a terve a boszorkánynak, hogy odaveti a herceget és minden népét a sárkányoknak, és bizony sietnie kellett Holdfénynek, ha meg akarta akadályozni.
Egyszer csak a távolban feltűnt egy fekete felhő.
Hatalmas nagy volt és úgy örvénylett, villámlott, hogy aki látta az menten letett arról, hogy a közelébe merészkedjék.
De Holdfény tudta, hogy megtalálta, amit keresett, érezte, és az iránytű sem húzta már moccanatlanul hevert a kezében.
Belerepült hát a feketeségbe.
Pörgött-forgott, azt sem tudta merre jár. Tehetetlenül sodródott, míg egyszer kitisztult minden. Ott volt előtte a palota, tornyain nem volt már szélkakas, sem zászló. Kapuja felhúzva, bezárva. Nem volt semmi hang.
Holdfény odarepült az ablakoz és bemászott rajta. A palota lakói aludtak. Senki nem volt ébren, ő pedig elindult megkeresni a herceget.
- Anya, most egy kisegér segítsen neki.
- Jól van - simogattam meg a fejét.
Ahogyan ment szobáról szobára, odaszaladt hozzá egy kisegér.
- Én tudok neked segíteni - cincogta vékony hangon.
Holdfény lehajolt és felemelte.
- Köszönöm, elfogadom - mondta.
Hamar meg is találta a herceg szobáját.
Ott aludt az ágyán, és valami erős fonállal le is volt kötözve.
- Mi ez?- kérdezte az egérkét.
- A Kristálycipős boszorkány varázslata az egész – válaszolt az egérke.
- Mérgében csinálta, mert a herceg nem akarta feleségül venni. A fonál pedig olyan erős, hogy talán csak egy varázslat tudja feloldani.
Folyt.köv.
