- Anyaaa mesélj! - vackolódik az ölembe a lányom, a kezében tartva egy képet.
- Erről mesélj .
- Hol találtad? - kérdezek vissza meghökkenve.
- Ott volt a fiókodban.
Szúrós szemekkel néztem rá, de már nem volt mit tenni, mesélnem kellett.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kicsi tündérlány, alig valamivel idősebb, mint te.
Ott élt az erdőben a szüleivel, a többi tündérrel és kobolddal.
Vidáman és gondtalanul.
Iskolába járt, ahol megtanulta a virágok, állatok nevét, megtanult gyógyszert készíteni, és természetesen varázsolni is.

- Anya, ugye jól tanult?
- Hát persze kicsikém, okos és szorgalmas kislány volt. Szépen ment a repülés is neki.

Egyszer titokban elrepült az erdő széléig, pedig szigorúan megtiltották nekik, ám ő kíváncsi volt, és azt hitte már mindent tud.
Nem mondták miért nem mehetnek oda, őt pedig nagyon vonzotta az ismeretlen.
Ámulva nézett szét, mert nem messze tőle egy kastélyt látott.
Magas karcsú tornyain hetyke sipka volt a tető, rajtuk zászlók, és szélkakasok.
A vár alatt nyüzsgő tömeg, a királyfi tizenötödik születésnapját ünnepelték.
Borzasztóan tetszett neki a látvány, egészen belefeledkezett.
- Hé te lány,mit keresel itt - hallotta maga mögül.
Megpördülve egy vele egyidős szőke fiút látott.
Szeplős arcú volt, a szeme zölden villogott és harciasan, csípőre tett kézzel állt meg előtte.
Nem tehetett róla nevetnie kellett ezen a kis pukkancson.
- Ki vagy te? - kérdezte a tündérlány.
- Én kérdeztem előbb - mondta a fiú.
- Csak úgy kirándulok - válaszolta.
- Miért talán nem szabad idejönni?
- De, szabad csak most mindenki a várban kell legyen a herceg születésnapján - mondta a pulykatojás.
- Te miért nem vagy ott? - faggatta a kis tündér
- Mert utálom a palotát, a koronát, a sok embert - mondta mogorván.
- Óóóó, te lennél herceg? - mondta áhítattal, és végig tapogatta az arcát a kezét a ruháját.
- Na, mit csinálsz te lány - fortyant fel a herceg.
- Nem lehet csak úgy hozzám érni.
- Miért nem?
- Mert én a király fia vagyok, alattvalók nem érhetnek hozzám.
- Amúgy honnan szalajtottak, hogy még ezt sem tudod- fakadt ki mérgesen a herceg.
- Én tündér vagyok, és Holdfény a nevem.
- Téged hogy hívnak?

- Mi legyen a herceg neve? - kérdezem a lányom, aki moccanatlanul hallgatta eddig a mesét.
- Legyen Wigho - vágta rá azonnal.
- Ezt honnan vetted? - kérdeztem immár másodszor ráncolva a homlokom.
- Sehonnan.
- Legyen ez és kész.

- Wigho a nevem, és herceg vagyok, de ezt már mondtam.
- Sajnos mennem kell - mondta a tündérlány.
- De ha akarod, eljövök holnap is.
- Gyere, úgyis csak unatkozom egész nap - rántotta meg a vállát a herceg.
- Jól van, ebéd után itt leszek - mondta vidáman a kis tündér és nevetve felröppent.
Aznap hamar elaludt és a hercegről, a soktornyú palotáról, és az ünneplő tömegről álmodott.

Folyt.köv.