Tegnap madártejet főztünk, ettünk…
A madártej mindig eszembe juttat egy régi vasárnap délutánt.
Amit most elmesélek, még középiskolás koromban történt, a szociban…olyan réginek tűnik majd, de nekem olyan, mintha tegnap lett volna…
Azon a júniusi hétvégén nem jöttem haza, a kollégiumban maradtam a barátnőkkel. Itthon nem volt sok lehetőség a fürdőzésre, ott viszont két fajta fürdőt vehettem egyszerre a Duna vizében és parján. A szombatot rendesen ki is élveztük, egész álló nap a parton sütkéreztünk, csak délben látogattuk meg az ebédlő kihalt épületét, és már indultunk is vissza a vízhez.
(amúgy minden tartózkodás a víznél illegálisan történt )Vasárnap délelőtt kötelező tanulás volt, és ebéd után oda jött hozzánk az egyik nevelőnő, hogy lenne –e kedvünk egy kis délutáni munkához ? Először vakarództunk, de végül is ráálltunk, kinek lett volna mersze abban az időben nemet mondani egy feljebb valónak. Az egyik rokonához küldött, engem és az egyik osztálytársamat. Karalábé szezon volt éppen, azt kellett segíteni szedni. Felhúzogatni, megtísztítani a gyökrétől, ládákba számolni. Rengeteg volt. Mondanom sem kell, estére jól elfáradtunk.
Munka után beinvitáltak bennünket a tágas konyhába, egy kis vacsorára. Sajtos fasírt volt a tányéron, rizs mellette és sok saláta. Nem hiába mondják, hogy legjobb szakács az éhség, mert mi bizony úgy befaltuk, mint a pinty. Miután megettük, A vendéglátó nénike elmosolyintotta magát, hogy van ám még egy kis meglepetés is, hiszen ma vasárnap van., és már hozta is a még langyos, habos madártejet. Életem legfinomabb madárteje volt ez, merem állátani. Megraktuk piskótával , és azt is kivégeztük. Induláskor megköszönték a segétséget, és a zsebünkbe még némi pénzt is jutattak.
Emlékszem, a következő hétvégén már itthon voltam, és megtanultam madártejet főzni. Volt pár sikertelen kisérletem, de végül is belejöttem, és most már magam főzöm ezt a finom édességet. Viszont olyan jóízűt azóta sem ettem , bárhogy is akartam.
Teltek az évek, s a suli után pár évvel egyszer csak a szülészeten kötöttem ki. Az első nap helyszűke miatt egy tágas szobába kerültem , a „császárosokkal”…akikhez még nem helyezték ki a babájukat, mert nagyon gyengék voltak.Voltunk vagy tízen ebben a szobában, és persze itt mindig úgy működik, aki már erősebb, az segít a gyengébbnek. Én elég erős voltam ahhoz, hogy öntsek egy-egy pohár vizet, vagy felnyissak pár üveg üdítőt, esetleg keressek egy kanalat a firssen behozott madártejhez. Mert köztudott, hogy a szoptatós anyáknak nagyon ajánlott ez a bizonyos édesség. Csorgott a nyálam, és talán ha kérek, adott is volna bármelyik, de én nem kértem. Csak vártam , álltam az ablakban, s reméltem, hogy talán én is kapok…
Nekem nem főzött, nem hozott senki sem . Akkor ott, a kórházban megfogadtam, ha otthon leszek, egy egész fazékkal főzök magamnak, és megeszem egyszerre. Ezen a nyáron minden hétvégén madártej folyt nálunk…
Mikor a lányok elég nagyok lettek már ahhoz, hogy főzni tanuljanak, mindkettőt megtanítottam , hogyan is kell elkészíteni a madártejet, s elmeséltem nekik életem legfinomabb madártejét.
Ezzel a nagy tállal bizony már nem is én főztem, hanem a kisebbik lányom…