Tűsarok és Bakancska

Alig várta már, hogy megszabaduljon tőle, ahogy a kiskapuba ért, lerúgta a lábáról, és mezítláb futott be a hideg teraszon...jól esett a bokájának a hideg, egész éjjel úgy érezte, forró, tüzes parázson táncol.

Ahogy beért az előszobába, ledobta a tűzpiros, lakk tűsarkút. A bakancs mellett landolt, félig ráesve. Tegnap este nagyon sietett, hogy el ne késsenek, s a favágásból egyenesen bejött, nem vitte már el a kamrába, s most itt hevert piszkosan, árván.

Csak ledobálta a ruháit, s már ágyban is volt. Olyan gyorsan elaludt, hogy semmit sem hallhatott a cipők beszélgetéséből.

Tűsarok elkezdett háborogni, hogy egy ilyen ócska, kihordott, koszos bakanccsal kell érintkeznie.

- Felháborító, hogy pont ide dobott! - kiabálta.

- Ne aggódj, majd segítek, kicsit oldalra fordulok, s már rajtam sem vagy - mondta Bakancs teljesen nyugodtan. De azért ne gondold, hogy egyedül te vagy neki fontos, hiszen nélkülem ki sem megy a kertbe, udvarra, szereti a kényelmet - nevetett Bakancs. - és ne feledd, én sokkal idősebb vagyok, mint te. Ha jól emlékszem idén töltöttem az ötödik évemet.

- Én csak pár hónapos vagyok, és volt már egy utam , egy gyönyörű előadáson, minden csillogott, villogott, annyira szép volt. Igaz, a gazda 10 perc után lerúgott a lábáról, de ezt senki nem vette észre, mert az egész az asztal alatt történt. Ha te hallottad volna azt a zenét! Mond csak, te merre jártál az öt év alatt? Voltál már egyáltalán ilyen helyen?- kérdezte büszkén Tűsarok.

- Mikor új voltam, voltam a hegyekben, hatalmas hó rengeteggel találkoztam. Aztán jártam egy nagy folyónál is, láttam, hogy kell tüzet rakni, szalonnát sütni. Engem állandóan visel, talán csak az augusztus az egyetlen hónap, amikor nem húz fel. Mond Tűsarok, láttál már csigákat, bogarakat, ahogy melletted másznak...érezted már a frissen vágott fű illatát ? És azt vajon tudod-e milyen a fűrészpor színe? - kérdezte Bakancs kicsit kíváncsian.

- Engem ilyen dolgok nem érdekelnek. Látod, én lakkal vagyok bevonva, ha fűrészport szagolgatnék, vagy csigák másznának rám, egyből lejönne a máz, és megkopna a szép piros színem. Most voltam másodszor kint a dobozból, ez egy igazi Katalin bál volt. Hogy mennyi dicséretet kaptam!!! Mindenki velem foglalkozott! Csodáltak, hogy milyen gyönyörű vagyok! Igaz, a gazda az illemhelyen azt mondta, legszívesebben téged hozott volna, de hát egy piros estélyihez mégsem vihetett...sajnálkozott, és engem a vécébe akart hajítani. Ez nagyon fájt, még sírtam is. Gondoltam, ezekért a csúnya szavakért csinálok neki pár apró meglepetést a lábujjaira. - nevetett gúnyosan közben Tűsarok.

- Nem sajnáltad szegényt? Annyit dolgozik, és ezzel megnehezíted a helyzetét.

- Kibír pár vízhólyagot, és legközelebb jobban meg fog becsülni - mondta büszkén Tűsarok.

- Fogd vissza magad, hiszen már teljesen világos lett, felébrednek, s meghallják a beszélgetésünket. Nem szeretném, ha miattunk nem tudnának pihenni, aludjanak csak nyugodtan.

A beszélgetés itt véget is ért, másnap Tűsarok egy alapos tisztítás után visszament a puha, bélelt dobozba.

- Elrakom még, s gondolkodom rajta, hogy mit is csináljak vele, de felhúzni többé nem fogom - mondta a gazda. Talán elajándékozom valakinek, hiszen mindenki odáig volt tegnap este a gyönyörűségtől, hogy milyen csodaszép! Csak egyszer próbálnának benne járni, nem tudom dicsérnék-e azután?

Bakancska kikerült a kamrába, Gumicsizma mellé. Ő már régi barát volt, nagy esőkben váltották egymást a gazda lábán. Még egészen új volt, talán egy éves lehetett, rajta még nem fogott az idő.

Teltek a napok, hetek...Tűsarok és Bakancska azt hitték, hogy soha többé nem látják egymást.

...és eljött a karácsony....

Gyantaillattal telt meg a meleg szoba, kint sűrűn havazott, és mindenki türelmetlenül várta az ajándékbontást.

A gazda sok-sok ajándékot kapott, kisebb, nagyobb dobozok sorakoztak egymás tetején, csillogó szalagokkal átkötve. Egy kisebb barna dobozt nyitott ki éppen, mikor is valaki megjegyezte - ez már igazán időszerű ajándék volt neked!

...és akkor előbukkant egy vadonatúj , barna bőr bakancs. Puha béléssel, finom illatával teljesen elvarázsolta a lányt. Egy pillanatra eszébe jutott ugyan Bakancska, de most nem lett volna helyes, ha vele kezd el foglalkozni, meg kellett köszönni minden kinyitott ajándékot, és kifejezni háláját a vele való törődésért. Pár nap múlva...

Az új bakancs az előszobában várta első útját. Havat lapátolt, hógolyózott, sőt még hóember is épített. Egyszóval nagyon jól érezte magát, s nem érdekelte a hideg, hiszen minden porcikája meleget árasztott.

Ez idő tájt Tűsarok és Bakancska téli álmot aludtak, egyikük a bélelt dobozban, a másik kint a kamrában.

Tűsarok álmában egy Anna bálon járt, meleg nyár volt, és ő úgy megizzadt, hogy a gazda azt mondta rá, büdös !Borzasztó álom volt, mikor felébredt, tényleg úgy érezte, megizzadt a dobozban. Még jó, hogy a sok selyempapír felszárította piros kis testét, s nem esett kár lakkos bevonatában.

Bakancska egy almáskertben járt álmában, annyi finom piros almát látott, hogy a nyelve is megkívánta....napraforgók bókoltak neki a haza vezető úton. Egyszóval mikor felébredt, boldog volt, és nem bánta volna, ha ez az álom folytatódik. Egy szürke kis egér aznap vert tanyát benne, gondolta megossza vele ezt a gyönyörű álmot. Egérke boldogan hallgatta, majd ismét mély álomba merültek, most már ketten.

Így telt el a tél, és megérkezett a várva várt tavasz.

Ibolya illat szállt a levegőben, langyos szellő lengedezett a kertek fölött, és a madarak vidám csicsergésbe kezdtek. Minden élőlény érezte, hogy most kezdődik igazán az élet.

Ez a tavasz nagy esőket hozott magával, és két napja már úgy esett, mintha dézsából öntötték volna.

A gazda szomorúan kémlelte az udvart. Szerette volna elvetni már a cukorborsót, retket, de ez teljesen lehetetlen volna. Aztán gondolt egyet, felkapta az esőkabátját, és futott a kamrába cipőért. Mikor Bakancskáért nyúlt, egy szürke kis egér ugrott ki belőle. Ijedtében még fel is sikított.

- Inkább ma a gumicsizmát választom. Látom, egészen szép fészket raktak benned, Bakancska. Kicsit szomorú lett, de sietett a kertbe, meg akart nézni tavaszi virágait, hogy hajtanak-e már? Itt-ott kibújt már a krókusz aprócska feje, és a primulák szép zöld leveleket hajtottak. Akkora volt a sár, hogy majdnem elmerül egy óvatlan pillanatban.

Sietett vissza a házba, és főzött egy forró teát. Még iszogatta, gondolta, kihasználja ezt az esős időt, s rendet rak a nagyszekrényben. A sok téli ruha hegyén-hátán benyomkodva, kicseréli őket a tavaszira, s legalább ki is selejtezi őket.

Gyorsan haladt a munkával, már csak a szekrény alsó polca maradt, ahol is a cipőket tartotta, dobozba zárva. A felét se hordta, gondolta teljesen feleslegesen foglalják a helyet, hagyott kettőt, amit még tavaly viselt, de egy doboz a szekrény legmélyén még ott lapult.

- Te meg majdnem itt maradtál - mondta mosolyogva, s kivette a tűzpiros tűsarút a dobozból.

- Mekkora vízhólyagot tudsz te csinálni. De ennek vége, mehetsz a többivel a padlásra. Visszatette a doboz tetejét, és a többi tetejére dobta.

Mindent bepakolt egy nagy zsákba, és már vitte is fel a padlásra.

A létrafeljáróban észrevette Bakancskát. Gondolkozott, vele mi is legyen? Kidobni sajnálta, túlságosan hálás cipő volt. Bement az új bakancs dobozáért, berakta abba.

- Sosem hagytad, hogy átázzon a zoknim, mindig hűséges voltál hozzám. Majd egyszer, évek múlva megmutatlak a gyerekeimnek. Elmesélem nekik, hogy te egy valódi, bőr Bakancska voltál, amilyenhez tényleg szerencse kell. Megsimogatta Bakancska kopott orrát, és betette a többi közé, pont Tűsarokra.

Esteledett. Az eső is elállt. Csendes, csillagos éjszaka borult a vidékre. Mindenki elszunnyadt a házban, és mélyen aludt.

Bakancska ekkor még nem is sejtette, hogy Tűsarok is a padláson van, de valaki megszólat nagyon kevélyen, s nagyon büszkén elkezdett siránkozni.

- Te jó ég, hogy hová is kerültem! Ilyen sok lim-lommal egy zsákba. Ezt nem hiszem el! Tennem kell valamit. - addig, addig ugrált a dobozban, még végül is kibújt belőle. Tűsarkával kiszúrta a zsák oldalát és kiesett a padlás hideg talajára. Bakancska közvetlenül rajta volt, így ő akarva akaratlanul is utána esett a lyukon. Ott álltak most már egymás mellett, és bizony ezen váltóztatni nem tudott senki.

Tűsarok kicsit megszeppent, mikor meglátta, hogy egy padláson landolt, a sok pókháló és por megijesztette. Sosem látott még ilyent. Ráadásul itt még sötét is volt, és valami cincogás hallatszott távolból.

- Úgy félek. Fázom is, nagyon hideg ez a hely. - Tűsarok elejtette első könnyeit, melyek végigfolytak a lakkos testén.

Bakancska észrevette Tűsarok kétségbeesését, és megpróbálta őt vigasztalni.

- Ne félj Tűsarok, nem vagy egyedül. Majd én vigyázok rád. Egérke meg úgy sem mászik beléd, te túl hideg vagy neki, engem viszont már megszokott. Szereti a puha bélésem - mondta neki kedvesen és közben elmosolyodott.

- Tényleg nem haragszol, Bakancska? Meg tudod bocsájtani, hogy olyan büszke voltam? Elfogadsz még azok után barátodnak, ahogy beszéltem veled?

- Látod, egy helyre kerültünk. Mit váltóztatna már a múlt a jelen helyzeten. Értelmetlen lenne itt a kies padláson hajba kapni, marni egymást. Most már csak egymásra számíthatunk. Tegyük széppé a hátra lévő időt, s éljünk barátságban - ajánlotta csendesen Bakancska.

Erre már Tűsarok is elmosolyodott, végre elfogadta a neki szánt sorsot.

És akkor történt valami nagyon szívet melengető ! Bakancska barna fűzői kibomlottak és váratlanul körbefonódtak Tűsarok vékony, tűzpiros sarkain.

- Bakancska, már nem is fázom annyira - súgta nagyon halkan Tűsarok, miközben mély álomba zuhant.

Így aludtak el az első közös éjjelen...