2009.12.29.
Nem kell elhinned, hogy vagyok, csak ide ülök a kabátod hajtókájára. Egészen közel hozzád, hogy érezzem a meleged. Nem, ne ijedj meg , senki más nem lát csak Te!
Küldetésem van és én végre is hajtom, el sem hiszed mennyire szívesen teszem, és persze azt sem tudod elképzelni, milyen sűrűn kell ilyesmit tennem. Az emberek mintha tudatosan kerülnék a meséket, a csodákat. Mintha félnének attól, hogy emiatt a valóvilág elrohan felettük, lemaradnak valamiről.
Tudod, aki kimarad lemarad. Ez egy nagy hülyeség. Bocsi, nem szoktam így beszélni, de most dühös vagyok.
Nem, nincs olyan, hogy javíthatatlan ember, csak nagyon makacs. Ragaszkodnak az elképzeléseikhez, a realitás ad nekik biztonságot, pedig ha tudnák, hogy a fantázia mennyivel több segítséget ad a valósághoz is. Haj, de könnyű dolgom is volna.
Meddig maradok itt nálad? Rajtad múlik, addig, ameddig már magadtól is észreveszed a szépséget ami nem kívül van, hanem itt belül. Amíg rá nem jössz, hogy a mesék az apró hétköznapi csodák kellenek, hogy elviselhetővé zsugorodjon a hétköznapok rohanása, az egyedülléted ne magányosság legyen, a csöndességedet ne az önzés és a harag szülje.
Igen, addig itt leszek a kabátodhajtókáján, a zsebedbe, hogy azután amikor már nincs rám szükséged, elfoglaljam a helyem a szívedben.
